Szentmiselátogatás Urunk megjelenésének napján

Január 6-ika Vízkereszt ünnepe. Jézus Krisztus megjelenésének ünnepén Iskolaközpontunk tanulói és tanárai, korosztályi bontásban, egy-egy szentmisén vettek részt, melyet Radó Tamás atya és Dr. Szalai Gábor atya mutattak be. A hagyomány szerint sor került az ilyenkor szokásos vízszentelésre, melyre magának az ünnepnek az elnevezése is utal. Az epifánia ünneplése a IV. század elejétől vált szokássá. A keresztények körében 312–325 között kezdett terjedni mint Jézus Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája Keleten Urunk keresztsége (erre emlékeztet a vízszentelés) és Nyugaton a Háromkirályok látogatása lett. Hagyományosan ilyenkor szokás megáldani a keresztény otthonokat, és bejáratra felírni a „C.M.B.” rövidítést, azaz Christus Mansionem Benedicat (jel.: Krisztus áldja meg e házat), más értelmezésben „G.M.B.”, mint a napkeleti bölcsekre utaló jelzések. Radó Tamás atya, iskolaközpontunk püspöki biztosa a szentmisét követően mindegyik épületrészünket megáldotta.