Pályaorientációs nap 2023.

Iskolánkban január 13-án tartottuk a 2022/2023-as tanév egy egész délelőttöt átfogó, az iskola minden osztályát érintő pályaorientációs napját. Diákjaink ezen a napon, tanítás nélküli munkanap keretében szakmák és foglalkozások bemutatásával, velük való ismerkedéssel töltötték a napot a tanulók életkori sajátosságainak megfelelően.

Galériánk elérhető a Facebook-oldalunkon.

Iskolánk alsó tagozatos diákjai is részt vettek január 13-án a pályaorientációs napon. Az alsó tagozatos gyermekek 10 vállalkozó kedvű szülője volt a vendégünk, akik bemutatták foglalkozásukat az osztályoknak. Volt köztük orvos, mentős, grafikus, fotós, cukrász, fodrász, pedikűr-manikűrös, pincér, újságíró, mozdonyvezető és orgonaművész. Hálásan köszönjük! Emellett a délelőtt folyamán a gyerekek lelkesen meséltek szüleik foglalkozásáról, saját kis terveikről. Interaktív feladatokat oldottak meg, képkirakó segítségével ismerkedtek a különféle szakmákkal. Nagyon sok új ismeretet szerezhettek ezen a programon, élményekkel gazdagodva zártuk a napot.

5.A. Pályaorientációs napon Fertődön a Velux Kft. Magyarországnál jártunk. 5 főnek a szülei dolgoznak a Velux cégnél, így már szülői értekezleten felmerült részükről egy ötlet, ha lenne pályaorientációs nap, szívesen fogadnának minket. Nagyon örültünk a lehetőségnek. A szülők részéről óriási segítséget kaptunk. Egy nagyon jól felépített, tartalmas, figyelemfelkeltő, érdekes programot kaptunk. Megérkezésünkkor a gyerekek megismerkedhettek a Velux KFt. történetével, a cég tevékenységi körével. A legnagyobb érdeklődést talán a 138 féle munkakör jelentette, illetve a szülők saját munkakörének bemutatása. Nagyon tetszett, ahogy a különböző tantárgyak tanulásának fontosságát kiemelték saját szakmájukban, hogy a gyerekek megértsék miért fontos a későbbiekben az adott tantárgyak rendkívül jó ismerete. Innivalót, édességet kaptunk, majd körbevezettek minket, bemutatták az ablakok készítésének folyamatát, a robotok, gépek irányítását, illetve az ehhez tartozó informatikai berendezéseket. A program végén lehetősége volt minden tanulónak élete első álláspályázatát megírni. Rengeteg ajándékot kaptunk. Egy rendkívül jó hangulatú, élményekben, új ismeretekben gazdag napot tölthettünk itt el. Minden más osztálynak csak ajánlani tudom a céget és a programot a továbbiakban.

Az 5. B osztály a pályaorientációs napon a Garta vendéglőben „találkozott” a vendéglátás alapjaival. A diákok megismerkedtek a vendéglátás főbb jellemzőivel, majd gyakorlati ismereteiket felhasználva koktélt készítettek, palacsintát sütöttek, szalvétát hajtogattak, gyakorolták a felszolgálást. A program szervezését az Iparkamara térségi irodavezetője, Erdős Vilmos segítette. Köszönet a Garta vendéglő csapatának a színes programért.

Ezen a napon osztályunk, 5.C, 2 tanulójának szülei megismertették interaktív foglalkozás keretében a programozó, grafikus, reklámkészítő, Web- dizájner munkájának alapvető elemeit, továbbá betekintést kaphattunk a cukrászat szépségeibe kóstolással egybekötve. Tanulságos, vidám délelőtt volt.

Pályaorientációs napon két üzemet látogatott meg az osztályunk (5.D). A Provertha kapuvári üzemében vezetőink segítségével megfigyelhettük, hogyan készülnek a különböző kábelek, csatlakozók az autó ipar számára. Kérdéseinkre is válaszoltak a gyártással kapcsolatban. Nagyon sok féle csatlakozót készítenek korszerű gépek segítségével. Megtudtuk azt is, hogy versenyautókhoz, vonatokhoz és repülőkhöz is készítenek csatlakozókat. Szívesen fogadtuk a kábeleket is, amit el is hozhattunk, hogy otthon is megmutathassuk. A Laurastar svájci vasalókészítő vállalatnál megfigyelhettük, a korszerű vasalógyártás folyamatát. A cég ügyvezetője kalauzolt végig bennünket a gyáron, megfigyelhettük, hogyan készülnek a prémium minőségű vasalók. Vasalás közben is bemutatták nekünk a készüléket. Megtudtuk azt is, hogy Svájcban minden második háztartásban ilyen készülék van. Még a cég csapatépítő helyiségében is tölthettünk egy kis időt, ahol a forró csokit is megkóstolhattuk.

2023.01.13-án tanítás nélküli munkanap keretében megtartottuk a tanév elején betervezett Pálya-orientációs napunkat. „A 6. A-C osztályosokkal változatos feladatokat csináltunk az első kettő tanóra folyamán. Először meghallgattuk Schiffer Gyula tanár úr előadását, melyben külön kitért a kis gimnáziumi képzésre, valamint a gimnáziumunkba való bejutás különös feltételeire. Ezt követően a 6. A o.-ban beszélgettünk a pályaválasztásról, iskolaválasztásról. Ki merre irányuljon, mik a fontos szem-pontok stb. A következő feladatokat csoportmunka formájában végeztük el: – Activity-t játszottunk szakmákkal – Szakmakvíz-t oldottak meg – Keresztrejtvény fejtettek – Összekeveredett szakmák neveit állították össze – Ország-város szakmákkal – Szófelhőt készítettek szakmákból. A 6. C osz-tályban Horváth Kitti tanárnő „varrótanfolyam ” keretében smile figurák varrással történő elkészítését mutatta meg. A tanulók egyszerű öltéssel és pelenkaöltéssel ügyesen és szépen dolgoztak, könyvjelzőket készítettek. 11 órától pedig mindkét osztállyal a kapuvári LAURASTAR-nál tettünk üzemlátogatást. A LAURASTAR dolgozói nemcsak meséltek a munkájukról, a gyárban folyó termelésről, hanem a beszámolójuk végén megleptek bennünket egy kis ajándékkal is. Élményekkel és rengeteg tapasztalattal telt a szakmai napunk.

A 6. b osztály a pályaorientácios nap keretében két szakmával is megismerkedhetett. Először a Hollósi Szervízbe látogattak el, ahol betekinthettek egy autósműhelybe. Megnézthették, hogyan szedik szét egy autó motorját, illetve egy gumiabroncs cseréjében is segédkeztek. A nagy munka után jól esett a forró tea, kakaó és csoki a szervíz irodájában. Második program a Mentőállomáson volt, ahol a mentős szakma szépségeivel és nehézségeivel ismerkedhettek meg a gyerekek. Nagyon érdekes, hasznos információkkal gazdagodtak a tanulók a program során. Köszönjük!

A pályaorientációs napon a 7.a osztály az iskolában maradt. Először egy motivációs kisfilmet néztünk, majd egy önismeretei tesztet töltöttünk ki, melyből mindenki tájékozódhatott, hogy milyen területen célszerű pályát választania. A nap többi részében 6 csoportban dolgoztunk. A csapatverseny során többféle feladatunk volt, állásinterjút kellett például készítenünk, logót terveztünk, illetve különböző szakmákról láttunk videókat, melyekről utána kahoot teszt segítségével mértük össze tudásunkat. A program végén az eredményhirdetés során minden csapat kapott egy kis ajándékot is. Zárásként elsétáltunk közösen a postára, ahol egy adománycsekket adtunk fel.

Pályaorientációs napon megismerkedtünk (7.B osztály) néhány igazán testhez álló szakmához. Ezen szakmák mindegyike érettségihez köthető, olyan amiben a tanulók is szívesen dolgoznának. Ebben a korban még jó néhány esetben a szülők a példaképek akiket követni szeretnének.

Három Kapuváron működő üzemet látogattunk meg (7.C osztály). A Laurastar vasalórendszereket gyártó svájci cégnél minden területre kiterjedő, nagyon érdekes és részletes tájékoztatást kaptunk. Rendkívül sok szakterületbe (könyvelés, logisztika, controlling, tervezés, ellenőrzés, kereskedelem, logisztika, termelés, raktározás) nyertünk bepillantást. Az LV Metal lemezgyártó cégnél is megisemertük a munkafolyamatokat, használt anyagokat, a termékpalettát. A Vargyas Pedfood Kft csomagolóüzemében is sok új információt kaptunk.

A pályaorientációs nap keretében a 8. a osztály (osztályfőnök: Hanusovszky-Licskai Anikó) Lipótra látogatott, ahol a Lipóti Pékség látogatóközpontjában betekintést nyertek a diákok a pék szakma rejtelmeibe. Figyelemmel kísérhették a kenyerek és péksütemények látványos útját a liszteszsáktól egészen a csomagolásig. A nap folytatásaként Mosonmagyaróvárra, a Futura Élményközpontba látogattak. A tanulók felfedezték a négy őselem – a Víz, a Föld, a Levegő és a Tűz – titkait, a Szigetköz növény- és állatvilágát.Érdekes fizikai, kémiai kísérleteket láttak, planetáriumi előadáson vettek részt. Az osztályt a kirándulásra Dr. Borbély Gáborné tanárnő is elkísérte.

A 8. b és 8. c osztály január 13. an a pályaorientációs nap keretében a Laurastar Hungary Kft. kapuvári üzemét látogatta meg, ahol megismertük a svájci vasalórendszerek gyártási és javítási folyamatait. Bepillantást nyertünk a modern gőzgenerátorok különleges világába is. Megtudtuk, hogy a kapuvári üzem 2020- tol gyártási, logisztikai és minőségbiztosítási központként működik. A 8. b és 8. c osztály ,osztályfőnökeikkel( Kaposváriné Horváth Katalin és Titz Ildikó)és kísérő tanáraikkal( Henye Zsuzsanna és Visy István) élményekkel és hasznos információkkal gazdagodott a délelőtti üzemlátogatás során.

9.a (of. Balázs Attila)

A 9.a osztály a pályaorientációs napot az AUDI győri üzemében, az Audi Hungária Látogatói Központban töltötte. A látogatás egy prezentáció megtekintésével kezdődött. A gyárban, vezetéssel egybekötve, több üzemrészben is megnézhették a diákok az autógyártás robotizált és kézi munkaerővel történő lépéseit, a karosszériaelemek préselésétől kezdve, a motorok beszerelésén át a kerekek felszereléséig, a kész járművek parkolóba állításáig. A kirándulás gyorsétterem látogatásával zárult.

9.b (of. Oláh Zsuzsanna)

A 9.b osztálynak a pályaválasztási nap alkalmából sikerült olyan nemrégiben végzett diákjaink személyes beszámolóit meghallgatnia, akik nemcsak az egyetemi évekről, hanem már a munka világáról is tartogattak érdekes és értékes információkat. Külön köszönet Takács Katalinnak, aki az Apáczai Csere János karról tartott részletes tájékoztatót. Levezetésképp, a sok információt önismereti és kommunikációs játékokkal zártuk. A diákok visszajelzése alapján egy nagyon jól sikerült programon vehettek részt.

10.a (of. Panyi Orsolya), 10.b (of. Vaspöri Gergely), 11.a (of. Kocsis Sándor), 11.b (of. Ábrahám Attiláné), 12.b (of. Tóth Tihamérné) – Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, Budapest

Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás célja, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre. Az esemény összekapcsolja az egyes szereplőket: a hazai – és külföldi felsőoktatási intézményeket, tankönyvkiadókat, nyelviskolákat, szakképző intézményeket az érdeklődőkkel: a diákokkal, oktatókkal és szülőkkel. A több napos seregszemlén közel 140 kiállító és 50 hazai felsőoktatási intézmény jelenlegi hallgatói-, oktatói adják át a legfontosabb információkat a képzésről, a szokásokról, kollégiumi elhelyezésről, és akár a tanulmányokat követő jövőképről is. Intézményünk 10.a osztálya Budapestre tett látogatást. Meglátogatták a Hősök terét, ahol lerótták tiszteletüket a világörökség részének nyilvánított csodálatos emlékművek előtt. Ezután megcsodálták a Szépművészeti Múzeum festészeti és szobrászati műremekeit. Az Educatio Szakkiállításról motiváltan, ötletekkel telve tértek haza. A 11. B osztály a délelőtt folyamán meglátogatta a Terror Háza múzeumot.

12.a (of. Katyi Tímea)

A pályaorientációs nap alkalmából a 12. a osztály egyetemisták beszámolóit hallgatta meg. Sok hasznos tanácsot kaptunk a továbbtanulással és pályaválasztással kapcsolatban. Többféle egyetemről adtak tájékoztatást és egy kis betekintést nyertünk az egyetemi életbe is.