A Rákóczi Szövetség meghívására 10 fővel képviselhettük intézményünket az idei pünkösdi zarándoklaton, Csíksomlyón. A zarándokok a búcsú helyszínére a Boldogasszony Zarándokvonattal utaztak, melyen hétszáz zarándok, köztük háromszáz rákóczis fiatal hangolódott lelkileg a programra. A hosszú út során a magyarlakta települések lakói nagy szeretettel fogadták a szerelvény utasait. Csíksomlyóban minden résztvevőnek nagy lelki élményt jelentett a kegyszobor közelségében lenni, végigjárni az embert próbáló kálvária stációit, s több százezer zarándokkal együtt bekapcsolódni az ünnepi szentmisébe, melynek idei jelmondata az „Újuljatok meg!” újszövetségi idézet volt. »„Újuljatok meg!” (Ef 4,23) – ez a fogadalmi nagybúcsúnk mottója. Az életünket formáló, megújító üzenet nem kívülről jön. A szívünkben születik meg és így lesz belőle elhatározás, majd megvalósítás. De szükség van hozzá az élő kapcsolatra Istennel, egymással. Az élő és éltető imádság elengedhetetlen alapja, megtartó ereje és forrása a ránk váró megújulásnak. Azért jöttünk ide, hogy megerősödjünk hitünkben és szeretetünkben. Erre a hitbéli örömre van szükségünk nekünk és a jövőt folytató, jövőt építő fiataloknak. Le kell hát ülni a szeretet asztalához, a családi asztalhoz, az oltár asztalához, hogy rátaláljunk és belenőjünk az életünkbe, hogy képesek legyünk a ránk bízott szeretet gazdagságát továbbadni azoknak, akikért Isten ebbe a világba küldött minket! « – hangsúlyozta Felföldi László pécsi megyéspüspök, a nagybúcsú főcelebránsa és ünnepi szónoka. A zarándokok a megújulás erős szándékával indulhattak haza. A székely testvérek szeretetével kísérve – csodás tájakon keresztül – robogott vissza a különvonat Budapestre, életre szóló emlékeket hagyva a lelkekben. Akik iskolánkból részt vettek a zarándoklaton: Berényi Hanna, Cserpes Eszter, Henye Kata, Kiss Karina, Rabi Ádám, Szalai Gellért, Szommer Dániel, Biró Péter főigazgató, Hanusovszky István főigazgató-helyettes. Köszönjük a lehetőséget a Rákóczi Szövetségnek!
További fotók: Facebook-oldalunk.