Dr. Veres András megyéspüspök lelkigyakorlata vincés gimnazistáknak

Iskolaközpontunkban április 10-én nagyböjti lelkinapot tartottunk. Tanulóinkat, korosztályi bontásban, lelkiségi programokkal hangoltuk rá a közelgő húsvéti ünnepekre. Gimnazistáink ezen a rendkívüli tanítási napon osztályközösségeikben is beszéltek a húsvét fontosságáról. 7-12.-es tanulóinknak Dr. Veres András, megyéspüspök tartott lelkigyakorlatot. Lelki buzdításának középpontjába a mai ember boldogságkeresését, ill. Isten iránti vágyát állította. Az ember lelki létezőként nem úgy vágyakozik Istenre, mint a szomját oltani szándékozó testi ember egy pohár vízre – mondta András püspök. A lelki ember vágya olyan, mint Jézusnak a tékozló fiúról szóló példabeszédében a kisebb fiú vágyakozása. Ő végső nyomorúságában visszavágyik atyjához, apja házának jólétére gondol, és minden mentegetőzéstől mentesen, vágyó szívvel indul hazafelé. Minden ember vágyakozik a boldogságra, de keresztényként az igazi boldogság az Isten közelségét jelenti, ezért a nyugtalanság hátterében valahol meghúzódik az Istentől való eltávolodás. Püspök atya Szent Ágoston szavait hívta példaként, aki így írt: „Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik benned, Istenünk”. A főpásztor a katolikus nevelésről is szólt. A katolikus iskolák feladata, hogy felszítsák az Isten iránti vágyat és elvezessenek az Istennel való kapcsolatra – hangsúlyozta. „Embernek lenni! Csak embernek, semmi egyébnek, de annak egésznek, épnek” – zárta gondolatait Sík Sándor soraival. A lelkigyakorlatos beszéd után püspök atya válaszolt a tanulók előre összegyűjtött kérdéseire. A kérdések egy része személyes jellegű volt, és a megyéspüspök ifjúi éveire, papi hivatására, ill. püspöki feladatkörére vonatkozott. Másrészt a főpásztor általános vonatkozásban megválaszolta a vincés diákok azon kérdéseit is, melyek erkölcsteológiai jellegűek voltak: pl. eutanázia, lmbtq-jelenség. Ezt követő szentmisét mutatott be a tanulóközösség számára, melyen Radó Tamás atya, püspöki biztos és Gulyás Vilmos atya, iskolalelkész koncelebráltak. A tanulóknak és tanáraiknak lehetőségük volt a nap folyamán elvégezni a húsvéti szentgyónásukat is.