„Szimpátia helyett empátia” – Vincés tizedikesek bérmálkozása

A Páli Szent Vince-napok keretén belül, 2025. szeptember 27-én a kapuvári Szent Anna-templomban járultak a bérmálás szentségéhez 10.A-s (osztályfőnök Horváth Judit), 10.B-s (osztályfőnök Csordás Mónika) és 10.C-s (osztályfőnök Katyi Tímea) tanulóink. Összesen 51 vincés tanulónak szolgáltatta ki a szentséget Dr. Veres András győri megyéspüspök. Püspök atya homíliájában Máté evangéliumának egyik soráról tanított: „Amikor kiszállt, már nagy tömeget talált ott. Megesett rajtuk a szíve, s meggyógyította betegeiket.” A szentírási szakasz szépen érzékelteti, hogy Jézus az együttérző szeretet helyett a beleérző szeretet gesztusát gyakorolja. A szimpátia helyett az empátiát részesíti előnyben. Püspök atya imádsággal kérte, hogy a keresztény nagykorúságba lépő vincés fiatalok életük során képesek legyenek az evangélium szellemét – egyúttal Páli Szent Vince példáját – követve a beleérző szeretet gyakorlására. A szentségben részesülők együtt kérték a Szentlélek segítségét ahhoz, hogy a bérmálkozás által a szeretetben megerősödve életükkel tanúskodjanak Krisztusról. A szentmise végén Püspök atya a templomi énekkari és ministráns szolgálatukért könyvjutalmat adott az alábbi tanulóknak: Fodróczy Liza, Koós Péter, Koós Róbert, Mihók Balázs, Rádler Domonkos, Szőke Jázmin.

Több fotóért keressék fel Facebook-oldalunkat.