Lezárultak az érettségi vizsgák és elballagtak a 12.-es vincés diákok

A 2020/2021-es tanévben végzős 12.a és 12.b osztályaink számára június 21-én lezárult az érettségi vizsgák időszaka. Ötvenegy tanulónk elégedetten vehette át az érettségi bizonyítványát, közülük többen, kilencven százalék fölötti eredménnyel – úgy emelt, mint közép szinten. Ugyanezen a napon, rendhagyó módon, megtartottuk végzőseink ballagását is, ahol Biró Péter intézményvezető átadta az idei Csillag Izidor és Felesége-díjat. Az elismerés idei kitüntetettjei Szabó Zsigmond (12.a) és Simon Johanna Klaudia (12.b) tanulók voltak. Az igazgató beszédében kiemelte, hogy bár az érettségi vizsgák a tanulmányok végét jelentik, fontos, hogy további ismeretszerzésre ösztönözzenek. Beszédét Carl Friedrich Gauss matematikus szavaival zárta, miszerint „Nem a tudás, hanem a tanulás, nem a birtoklás, hanem a szerzés, nem az ottlét, hanem az odaút szerzi a nagyobb örömet.”