Teremtésvédelmi témahét: Nagyító Komplex Természettudományos Verseny 2025.

2025. április 9-én, a fenntarthatósági, ill. teremtésvédelmi témahét keretében került megrendezésre a Nagyító Komplex Természettudományos Verseny döntője. A megmérettetésre a Győri Egyházmegyéből, ill. Győr-Moson-Sopron vármegyéből jelentkező, és az őszi online fordulóban legjobb eredményt elérő tizenhat, 7-8. évfolyamos csapat kapott meghívást. Biró Péter intézményvezető köszöntötte a megjelenteket, majd a három fős csapatok két helyszínen mérték össze tudásukat. A feladatok a „levegő” témájára épültek, és a természettudomány nagy területeit (kémia, fizika, földrajz, biológia) ölelték fel. A versenyzők bizonyították felkészültségüket és rátermettségüket: gyakorlati és elméleti feladatokat oldottak meg. A csapatok a versenyre fantáziájuk szerint készítettek egy, a levegő témakörével kapcsolatos kisfilmet. A tanulók videói, nagyon ötletesre sikerültek: igényesség, kreativitás és vidámság jellemezte a levetített kisfilmeket. A vetítés után az eredményhirdetés következett. Évfolyamonként a legjobb három helyezést elérő csapat tagjai örömmel vették át az okleveleket és jutalmaikat. A Nagyító Komplex Természettudományos Versenyt a Páli Szent Vince Iskolaközpont természettudományi munkaközössége szervezte.

Helyezettek, 7. évfolyam:

  1. Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom (Kozicz Lilla Emília, Vadas Zoé, Gyimesi Vivien
  2. Páli Szent Vince Katolikus Iskolaközpont, Kapuvár (Csizmadia Péter, Németh Botond, Kugler Luca Piroska)
  3. Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom (Józsy László Levente, Mórocz Vince Boáz, Váradi Ákos)

Helyezettek, 8. évfolyam:

  1. Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Szany (Edvi Máté, Páll Levente, Turner Botond)
  2. Páli Szent Vince Katolikus Iskolaközpont, Kapuvár (Németh Júlia, Németh Flóra, Vörös Anna)
  3. Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Szany (Baracskai Áron, Töreki Dávid, Varga Csanád)