„Karod erős-szíved emelkedett” – vincés gimnazisták ballagása Dr. Veres András megyéspüspök részvételével

Idén a Páli Szent Vince Iskolaközpontban április 30-án került sor a végzős gimnazista diákok ballagására. A 11. évfolyamosok (osztályfőnökök Balázs Attila és Oláh Zsuzsanna) reggel óta díszítették az iskolát (folyosókat, termeket), hogy széppé tegyék az ünnepet. Délután a két végzős osztályunk (osztályfőnökök: 12.a, Varga Bernadett és 12.b, Vaspöri Gergely) bejárta az iskolát és dalaikkal bezengte a folyosókat. Majd az alsóbb évfolyamosok sorfalai között vonultak a Szent Anna-templomba, ahol Dr. Veres András megyéspüspök mutatott be hálaadó ünnepi szentmisét. A főpásztor az egyéni döntések fontosságát emelte ki beszédében, mely a felnőtté válás fontos velejárója. Bátorította a ballagókat, hogy mindig hallgassanak az embert boldogságra alkotó Teremtő hangjára, a lelkiismeretre. Madách Imrét idézte: „Karod erős – szíved emelkedett:/ Végetlen a tér, mely munkára hív,/ S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd/ Szünetlenül, mely visszaint s emel,/ Csak azt kövesd”. A szentmisét követően Biró Péter főigazgató mondott ünnepi beszédet. Az ünnepségen átadták a Páli Szent Vince-díjat, elismerésül a Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda nevelőtestületétől tanulmányi és közösségi munkáért, versenyeken elért teljesítményért, illetve a példamutató hitéletért, és a Kapuvár Város Érdemes Diákja Kitüntetést. Az iskola elismerését Dr. Veres András megyéspüspöktől és Biró Péter főigazgatótól Szalai Gellért és Szommer Dániel, 12.B osztályos tanulók vették át. A városi elismerést Horváth László polgármestertől Sipőcz Aliz, a 12.A osztály végzős diákja vehette át. Aliz a tanulmányai során tartósan kiemelkedő eredményt ért el, valamint vármegyei, területi, országos, vagy nemzetközi versenyeken elősegítette Kapuvár város, ismertségét, növelte a város hírnevét a megyében, az országban és a világban. Emellett Bán Rebeka (12.A), Csombók Petra (12.A), Vörös Tímea (12.A) és Cserpes Eszter (12.B) kaptak igazgatói elismerést tanulmányi eredményükért, a közösségi életben betöltött kimagasló szerepükért és példamutató szorgalmukért. A ballagók elköszönésével, a tizenegyedikesek búcsúszavaival, a vincés iskolazászló átadását követően ért véget az ünnepi műsor. Az ünnepség programját összeállította és az iskolai kórust vezényelte Titz Ildikó tanárnő.